#Európai Unió


A 19 zűrös projekt, amely miatt ránk borította az asztalt az EU

Orbán Viktor kormányfő fogorvosának céges érdekeltségei, egy, a CBA-ba bedolgozó informatikai vállalat, egy jól menő, állatgyógyszerekkel és -eledellel kereskedő cég is érintett az EU által felfüggesztett uniós programokban – derült ki egy szerdán megjelent listáról. Brüsszel kifogásolt egy a gyanújuk szerint 23-szoros túlárazásos esetet, de a cégvezetőt napok óta hiába hajkurásszuk, az eltáncol előlünk. A most napvilágra került lista tanulsága az is, hogy a magyar ellenőrök sokkal elnézőbbek, mint az uniós kollégáik.

Torontáli Zoltán










Elvérzik a rezsicsökkentés is Brüsszelben?

Napi 15 444 euró összegű bírságot javasol Magyarországnak az Európai Bizottság azért, mert nem foglalta jogszabályba az energiahatékonyságról szóló irányelvet. Folyik a jogsértési vizsgálat a rezsicsökkentés miatt is, mert a brüsszeli apparátus nem fogadja el, hogy egyes adókat és költségelemeket nem lehet a lakossági árban érvényesíteni, illetve hogy a rezsicsökkentéssel kvázi valamennyi kisfogyasztó úgynevezett védendő fogyasztó lett, nem csak azok, akik rászorulnak a támogatásra.







Kiszivárgott tervek: felvenné a harcot az orosz propagandával az EU

A kiszivárgott dokumentum szerint az uniós állam- és kormányfők a március 19-20-i találkozójukon arra fogják kérni Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy három hónapon belül dolgozzon ki akciótervet arról, miként támogathatnák a sajtószabadságot és az európai értékeket Oroszországban.

MTI

Vasárnap szembemegyünk az Európai Unióval

Horvátországon kívül eddig sehol sem fordultak ennyire drasztikusan a vasárnapi nyitva tartás ellen, mint nálunk, de ott sem jött be. A trend mindenhol épp az ellenkezője a magyarnak, már csak pár európai állam maradt, ahol a történelmi hagyományoknak megfelelően legalább részben „csendes” a vasárnap. A szigorúbb kereteket egyszerűen szétfeszíti a vásárlók igénye és a kereskedők érdeke, a szabályokat nem bírják tartani, sorra lazítanak a kereteken.

Torontáli Zoltán

Orbán és a külpolitika – neki Szijjártó kell

Kőkeményen verjen vissza minden híresztelést, amely arról szól, hogy hamarosan ismét lesz külön külügyi és külgazdasági tárca – erre utasította a hvg.hu értesülései szerint a szerdai kormányülésen Orbán Viktor Szijjártó Pétert. Az utóbbi napokban ugyanis sokan már tényként beszéltek erről a forgatókönyvről, igaz, a területet, illetve Orbán erről vallott elméletét ismerők szerint ez egyelőre nem más, mint a „régi külügyesek” vágyálma.

hvg.hu